Nekem a zene a mindenem. Kualalumpur!  Inkább a szöveg és a zene, sorrendben, mert a szövegeinket én írom, mint tudjátok. Írom, nem szerzem, nem szeretem azt, hogy szerzem, mert aki szerez, az lop, én pedig lelkemből, melyet testem úgy őriz, mint egy szarkofág, adok egy darabkát nektek, mint azt már dalbaszedtem, és bármi is legyen az, lehet, hogy ez lesz az új nevünk! Nem az, hogy Dalbaszed, bár az is jó, hanemhogy Szarkofág! Szinte minden jó, ami kijön a számon, én úgy veszem észre, de szóljatok, ha ti is! Most egy új szöveget rágok, én így alkotok, beavatlak benneteket, rágom a szót, minden szótól más ízű lesz a nyálam. Ha azt rágom, hogy kabát, ki kell köpjem, mert granulált szója íze van. És a szóját utálom ugyan, de a szója szónak répa íze van, és a répát meg szeretem. A répa szónak pedig lábujj íze van, a lábujjízt meg utálom, holott maga a lábujjíz szó a tenger gyümölcseit idézi bennem, ami, mint kaja, a kedvencem.  Nehéz, nagyon nehéz. Legtöbbször ezért összekeverem a szavakat, mint egy cukrász, ebből lesznek a legjobb szövegek, mint azt hálásan ezerszer visszaigazoltátok, köszönöm! Mert a kabátot és a lábujjízt egyberágtam, és az lett, hogy kabátujj, egy finom szó, mint ahogy ezerszer visszaigazoltátok a Kabátujj című dalunk sikertörténetével.  Tudjátok, „a kabátujj nem kárba vesz, a félkezűnek szárnya lesz, hujj, hujj kabátujj, lengedezz, csak lengedezz!”!!!