A közszellem kitárulkozott, fölfelé nyújtózkodott, de felajánlkozása viszonzatlan maradt. Az ég, egy hullócsillag nem sok, annyi közeledést sem mutatott Bőváros felé. Ebbe a kielégületlen ürességbe dobta be a városi egyetem Jövőkutatási Tanszéke a Hold Küldetés ötletét, amire rácsaptak: a politika, a közszereplők, a média, tülekedtek a szponzorok.

„Rakétaujj  írja  Bőváros  nevét  a  Hold porába!”  – ezzel a szalagcímmel  jelent  meg a legkelendőbb bővárosi lap a kilövő állás alapkő-letételének másnapján.   Befolyásos politikusokból, neves tudósokból és elkötelezett művészekből megalakult a Hold Küldetés Tamácsa. A Tamács azt javasolta, hogy Bőváros  küldjön holdjárót a Holdra. Egy holdjáró  a dinamizmus üzenetét, a haladás eszméjét hordozza, szemben más városok röghöz kötött, holdba döfött zászlaival. A bői masina majd jár, kráterről-kráterre, kőtengerről-kőtengerre jár, míg világ  a világ, és még két nap.      Javasolta a Tamács, hogy legyen egy rekesz   a holdjáró oldalán, abban helyezzenek el egy bővárosi ereklyét, így terjesztve ki Bőváros valós jelenlétét a valós Univerzumra. 

   A  jövőnek,   és   esetleges  földönkívülieknek  ez  a bői ereklye közvetíti majd Bőváros, vagy, ahogy a Tamács kiáltványa fogalmazott, „a bővárosiasság” lényegét.

        A média – néhány  től eltekintve –  rajongva fogadta a holdjáró ötletét. A  bővárosiak többsége részt kért a projektből. Számolatlanul érkeztek javaslatok arra, hogy mi legyen a rekeszben. A Hold Küldetés Tamácsa  döntött: annak a bővárosi  hírességnek valamely személyes tárgyát küldik a Holdra, aki a legnagyobb hatást gyakorolta a világra. 

    A közvélemény-kutatás az éppen huszonöt esztendeje elhunyt Szabó Lajost nevezte meg, aki Bobo Lou néven szerzett magának, s Bővárosnak elismerést. Bobo Lou, a Dongóhangú, egy teljes héten át  vezette mind az  öt földrész slágerlistáját.