13. A Hold-küldetés
Alighanem a woalák érkezése tette, hogy a bőiek elkezdtek az égre tekingetni, s ezzel együtt a gondolataik is egyre többször jártak odafent.

Woalák, még az égben

Lejegyezve a Bő 51. év 84. napján.
BOBO
LOU
A közszellem kitárulkozott, fölfelé nyújtózkodott, de felajánlkozása viszonzatlan maradt. Az ég, egy hullócsillag nem sok, annyi közeledést sem mutatott Bőváros felé. Ebbe a kielégületlen ürességbe dobta be a városi egyetem Jövőkutatási Tanszéke a Hold Küldetés ötletét, amire rácsaptak: a politika, a közszereplők, a média, tülekedtek a szponzorok.
„Rakétaujj írja Bőváros nevét a Hold porába!” – ezzel a szalagcímmel jelent meg a legkelendőbb bővárosi lap a kilövő állás alapkő-letételének másnapján. Befolyásos politikusokból, neves tudósokból és elkötelezett művészekből megalakult a Hold Küldetés Tamácsa. A Tamács azt javasolta, hogy Bőváros küldjön holdjárót a Holdra. Egy holdjáró a dinamizmus üzenetét, a haladás eszméjét hordozza, szemben más városok röghöz kötött, holdba döfött zászlaival. A bői masina majd jár, kráterről-kráterre, kőtengerről-kőtengerre jár, míg világ a világ, és még két nap. Javasolta a Tamács, hogy legyen egy rekesz a holdjáró oldalán, abban helyezzenek el egy bővárosi ereklyét, így terjesztve ki Bőváros valós jelenlétét a valós Univerzumra.
A jövőnek, és esetleges földönkívülieknek ez a bői ereklye közvetíti majd Bőváros, vagy, ahogy a Tamács kiáltványa fogalmazott, „a bővárosiasság” lényegét.
A média – néhány től eltekintve – rajongva fogadta a holdjáró ötletét. A bővárosiak többsége részt kért a projektből. Számolatlanul érkeztek javaslatok arra, hogy mi legyen a rekeszben. A Hold Küldetés Tamácsa döntött: annak a bővárosi hírességnek valamely személyes tárgyát küldik a Holdra, aki a legnagyobb hatást gyakorolta a világra.
A közvélemény-kutatás az éppen huszonöt esztendeje elhunyt Szabó Lajost nevezte meg, aki Bobo Lou néven szerzett magának, s Bővárosnak elismerést. Bobo Lou, a Dongóhangú, egy teljes héten át vezette mind az öt földrész slágerlistáját.
„A mama csókja” című slágerével ő volt a legismertebb bővárosi.Szabó Lajosnak azonban egyetlen személyes tárgya sem volt hozzáférhető. Halála után mindene kalapács alá került, a gyűjtők egekig licitáltak még babakori hajtincseire is. Mikor kiderült, hogy ő képviseli Bővárost a világmindenségben, az emléktárgyak értéke az égbe szökött, nem akadt gyűjtő, aki megvált volna kincsétől. Mit volt mit tenni? Bőváros exhumáltatta Bobo Lou holttestét, hátha egy gyűrű, egy spiccvas, egy szipka, vagy bármi előkerül. De semmi. Csak egy műfogsort találtak a porló csontok között. Hibátlan, fehér porcelánfogsor volt, kétségtelenül Bobo Lou személyes, talán legszemélyesebb tárgya.
Érezhető volt egy pillanatnyi megtorpanás a médiában, de csak egy sóhajtásnyi ideig tartott a csend, aztán meggyőzően áradt a biztatás, a méltatás, a bátorítás a Hold Küldetés Tamácsa felé.
Legyen hát! Legyen hát a fogsor! lt néhány kritikus, mondhatni cinikus hang.
– De hát mikor nincs? – legyintettek a nemes ügy támogatói.
– A fogsor az ismeretlen fogművesnek állít emléket, aki azt készítette! – szajkózták a cinikusok.
– Nem úgy van, a fogsor Bobo Lou testét testesíti meg! – harsogták a nemes ügy támogatói.
Alig egy év alatt felépült az űrközpont, közben elkészült a holdjáró, amit közszemlére tettek Bőváros főterén. A főteret erre az alkalomra holdbéli tájjá varázsolták: a díszburkolaton kőhalmokat, mesterséges hepehupákat, meddő dombokat építettek, s a holdjáró a napelemek kifogyhatatlan energiájától hajtva, terepjáró lábakon csak rótta, rótta a köröket a bámészkodók legnagyobb gyönyörűségére.
A mama csókja
Bobo Lou (Szabó Lajos) a Bő előtt 60 évvel született, a Bő korban csupán 27 évet élt, a Bő mégis a teljes életművet befogadta. Köszönhető ez a Mama csókja című számnak, mely a Bő kezdetén született, és Bőváros nevét megismertette a nagyvilággal.
A Mama csókját hallgatták a legeldugottab szaharai oázis szerejától az újjorki megapolisz megakoncert palotájáig, meg a londontowni megagardentől a mongóliai jurtakocsmákig mindenütt. Egymilliárd lemez, ötmilliárd letöltés – ez a Mama csókja, a lélekdal, amely kupola lett az egyetemes kultúra templomán, s mely kupolával – Lou révén – Bőváros hozzájárult a világszellem ragyogásához.
Andrea Pistolera
A mama csókja
Ahonnan én jövök, az tégla dzsungel,
ahonnan én futok, az csatatér,
nem tudod, melyik percben ki hull el,
s az aki megmarad, mit is remél.
Nem a te hibád, te is ott éltél
ott szültél engem, a veszett fiút,
belőlem minden rosszat kitéptél
azt hitted, lehet majd egy másik út.
Ámde a csókjaid hiába voltak, az ölelésed semmit sem ért,
Légy jó fiú, hányszor elmondtad, jó kisfiú, az én kedvemért.
Itt csak akkor vagy szabad, ha lázadsz,
ha, ahova lépsz, nem terem a fű,
virágot mifelénk csak akkor láthatsz,
ha bőrödre rajzol egyet a tű.
Nem a te hibád, neked se volt jobb,
ablakodon most is ott van a rács,
azon át nézed a szürke mennyboltot
s fáj, hogy a fiad egy kígyómarás.
Bizony a csókjaid hiába voltak, az ölelésed semmit sem ért,
Légy jó fiú, hányszor elmondtad, jó kisfiú, az én kedvemért.
Egy percre mindig meg-megjavultam,
ha terád gondoltam, édesanyám,
az öklöm ilyenkor zsebembe dugtam,
és egyenesre simult a szám.
De aztán minden csak folytatódott,
onnan, ahol az a perc véget ért,
a sorsot pedig, mint egy ócska drótot
csak hajlítgatom az életemért.
Andrea Pistolera versét harsonára írta és, a zeneszámot előadja WebKris