13. A Hold-küldetés

  Alighanem a woalák érkezése tette, hogy a bőiek elkezdtek az égre tekingetni, s ezzel együtt a gondolataik is egyre többször jártak odafent.

Woalák, még az égben

Lejegyezve a Bő 51. év 84. napján.

BOBO

 LOU

A közszellem kitárulkozott, fölfelé nyújtózkodott, de felajánlkozása viszonzatlan maradt. Az ég, egy hullócsillag nem sok, annyi közeledést sem mutatott Bőváros felé. Ebbe a kielégületlen ürességbe dobta be a városi egyetem Jövőkutatási Tanszéke a Hold Küldetés ötletét, amire rácsaptak: a politika, a közszereplők, a média, tülekedtek a szponzorok.

„Rakétaujj  írja  Bőváros  nevét  a  Hold porába!”  – ezzel a szalagcímmel  jelent  meg a legkelendőbb bővárosi lap a kilövő állás alapkő-letételének másnapján.   Befolyásos politikusokból, neves tudósokból és elkötelezett művészekből megalakult a Hold Küldetés Tamácsa. A Tamács azt javasolta, hogy Bőváros  küldjön holdjárót a Holdra. Egy holdjáró  a dinamizmus üzenetét, a haladás eszméjét hordozza, szemben más városok röghöz kötött, holdba döfött zászlaival. A bői masina majd jár, kráterről-kráterre, kőtengerről-kőtengerre jár, míg világ  a világ, és még két nap.      Javasolta a Tamács, hogy legyen egy rekesz   a holdjáró oldalán, abban helyezzenek el egy bővárosi ereklyét, így terjesztve ki Bőváros valós jelenlétét a valós Univerzumra. 

   A  jövőnek,   és   esetleges  földönkívülieknek  ez  a bői ereklye közvetíti majd Bőváros, vagy, ahogy a Tamács kiáltványa fogalmazott, „a bővárosiasság” lényegét.

        A média – néhány  től eltekintve –  rajongva fogadta a holdjáró ötletét. A  bővárosiak többsége részt kért a projektből. Számolatlanul érkeztek javaslatok arra, hogy mi legyen a rekeszben. A Hold Küldetés Tamácsa  döntött: annak a bővárosi  hírességnek valamely személyes tárgyát küldik a Holdra, aki a legnagyobb hatást gyakorolta a világra. 

    A közvélemény-kutatás az éppen huszonöt esztendeje elhunyt Szabó Lajost nevezte meg, aki Bobo Lou néven szerzett magának, s Bővárosnak elismerést. Bobo Lou, a Dongóhangú, egy teljes héten át  vezette mind az  öt földrész slágerlistáját. 

 „A mama csókja” című slágerével ő volt a legismertebb bővárosi.Szabó Lajosnak azonban egyetlen személyes tárgya sem volt hozzáférhető. Halála után mindene kalapács alá került, a gyűjtők egekig licitáltak még babakori hajtincseire is. Mikor kiderült, hogy ő  képviseli   Bővárost a világmindenségben,  az emléktárgyak   értéke   az égbe szökött,  nem akadt gyűjtő, aki megvált volna kincsétől. Mit volt mit tenni?  Bőváros exhumáltatta Bobo Lou holttestét, hátha egy gyűrű, egy spiccvas, egy szipka, vagy bármi előkerül. De semmi. Csak egy műfogsort találtak a porló csontok között. Hibátlan, fehér porcelánfogsor volt, kétségtelenül Bobo Lou személyes, talán legszemélyesebb tárgya.

     Érezhető volt egy pillanatnyi megtorpanás a médiában, de csak egy sóhajtásnyi ideig tartott a csend, aztán meggyőzően áradt a biztatás, a méltatás, a bátorítás a Hold Küldetés Tamácsa felé.

    Legyen hát! Legyen hát a fogsor! lt néhány kritikus, mondhatni cinikus hang.  

  – De hát mikor nincs?  – legyintettek a nemes ügy támogatói.

    – A fogsor az ismeretlen fogművesnek  állít  emléket,  aki azt készítette! –  szajkózták a cinikusok.

    – Nem  úgy van,  a  fogsor  Bobo  Lou testét testesíti meg! – harsogták a nemes ügy támogatói.         

    Alig  egy  év  alatt  felépült  az   űrközpont, közben elkészült a holdjáró, amit közszemlére tettek Bőváros főterén. A főteret erre az alkalomra holdbéli tájjá varázsolták: a díszburkolaton kőhalmokat, mesterséges hepehupákat, meddő dombokat építettek, s a holdjáró a napelemek kifogyhatatlan energiájától hajtva, terepjáró lábakon csak rótta, rótta a köröket a bámészkodók legnagyobb gyönyörűségére.

                        A mama csókja

   Bobo Lou (Szabó Lajos) a Bő előtt 60 évvel született, a Bő korban csupán 27 évet élt, a Bő mégis a teljes életművet befogadta. Köszönhető ez a Mama csókja című számnak, mely a Bő kezdetén született, és Bőváros nevét megismertette a nagyvilággal. 

  A Mama csókját hallgatták a legeldugottab szaharai oázis szerejától  az újjorki megapolisz megakoncert palotájáig, meg a londontowni megagardentől a mongóliai jurtakocsmákig mindenütt. Egymilliárd lemez, ötmilliárd letöltés – ez a Mama csókja, a lélekdal, amely kupola lett az egyetemes kultúra templomán, s mely kupolával  – Lou révén – Bőváros  hozzájárult a világszellem ragyogásához.

Andrea Pistolera

 

A mama csókja

 

Ahonnan én jövök, az tégla dzsungel,

ahonnan én futok, az csatatér,

nem tudod, melyik percben ki hull el,

s az aki megmarad, mit is remél.

Nem a te hibád, te is ott éltél

ott szültél engem, a veszett fiút,

belőlem minden rosszat kitéptél

azt hitted, lehet majd egy másik út.

 

Ámde a csókjaid hiába voltak, az ölelésed semmit sem ért,

Légy jó fiú, hányszor elmondtad, jó kisfiú, az én kedvemért.

 

Itt  csak akkor vagy szabad, ha lázadsz,

ha, ahova lépsz, nem terem a fű,

virágot mifelénk  csak akkor láthatsz,

ha bőrödre rajzol egyet a tű.

Nem a te hibád, neked se volt jobb,

ablakodon most is ott van a rács,

azon át nézed a szürke mennyboltot

s fáj,  hogy a fiad egy kígyómarás.

 

Bizony a csókjaid hiába voltak, az ölelésed semmit sem ért,

Légy jó fiú, hányszor elmondtad, jó kisfiú, az én kedvemért.

 

Egy percre mindig  meg-megjavultam,

ha terád gondoltam, édesanyám,

az öklöm ilyenkor zsebembe dugtam,

és egyenesre simult a szám.

De aztán minden csak folytatódott,

onnan, ahol az a perc véget ért,

a sorsot pedig,  mint egy ócska drótot

csak hajlítgatom az életemért.

 

Andrea Pistolera versét harsonára írta és, a zeneszámot előadja WebKris