19. A rajtaütés
A roskatag, salétromos falú Csillagfény mozi a bővárosi haladó fiatal értelmiség kedvenc találkahelye volt. Esténként régi horrorfilmeket játszottak nekik, és nem unták meg, hogy a karcos szalagokon, oly sokszor megmutatja magát a gonosz.
A mozi az oly keresett woala-reszelék titkos elosztóhely volt egyben. A mozi ruhatárában a függöny mögött négy idős woala csüngött a fogasokon.
Megszólalt a csengő, a közönség bevonult a nézőtérre. Alig csendült fel a főcím-zene, nyílt a bejárati ajtó, s kettesével-hármasával elegáns nők és férfiak szállingóztak be a hunyorgó lámpákkal megvilágított, foszló kárpittal bélelt előtérbe. Összegyűlt a kerület reszelékfogyasztó közössége.
Bizalmasan szorongatták egymás kezét és pisszenés nélkül álltak sorba a ruhatári pult előtt. Kisvártatva előkerült a mozigépész. A zsebébe nyúlt, előhúzott egy nagy, piros bicskát, kihajtotta görbe pengéjét, s lekoppantotta a pultra. Halkan széthúzta a ruhatári függönyt, miközben hallható szívdobogással torlódott össze a sor. Aztán izgatott szívdobogást a rémület dobbanása követte.
túlharsogta a filmbéli sikolyok zaját, előbb a jegyszedő nénik arca, majd további alakok bukkantak elő a nézőtéri szárnyas ajtón. Medvegyev futást vezényelt, s hónuk alatt a könnyű woalákkal, a különítmény tagjai futásnak eredtek. A horrortól borzolt lelkű fiatal nézősereg üldözőbe vette őket, megfékezésükre a nyikhaj bevetette a Kis Csumigázt és a Nagy Csumigázt. Amikor az üldöző boly beérte őket, a csumigázok permetgránátot vetett közibük. Az élen megszilárdulókra recsegve-ropogva gyűrődött fel a tülekedő nézősereg. A szabadítók éppcsak megmenekültek, újfent meggyűlt a bajuk Csuminagy Bazigázzal. A mellőzött merénylő olyannyira megsértődött, hogy sírva leült a járdára és nem volt hajlandó tovább szaladni. Medvegyev egy gyors, fejbekólintós megoldásban gondolkozott, de a többiek köréguggoltak, s főleg Cicmuk próbálta a zokogó merénylő lelkét rendbetenni saját szerepük lekicsinylésével, Csuminagy Bazigáz kihasználatlan, ám nyilvánvaló képességeinek felmagasztalásával. Végül Medvegyev kioldotta a csumigáz csuklóján a kötést. Az üdvhajhász (©Porcika) köszönés nélkül hagyta ott
A bejárati ajtón bevágódo tt egy csumigáz, aki egy permetgránátot gurított a reszelékre várók közé. Néhány szisszenés, majd egy pukkanás nyomán szagtalan permet búrája képződött a riadt társaság körül, és máris úgy álltak ott, összenőve, mint egy szoborcsoport. Ahogy megszilárdult a permet, újabb támadók toppantak az előtérbe. A támadó csoporton belül nyilvánvalóan ellentétek keletkeztek, mert gránátvető társukra, aki szétlibbenő köpenye alatt flakonok arzenálját viselte, a behatolók ráugrottak, leteperték, és kivonszolták az utcára.
Keresztül a városon
őket, s rákapcsolódott a távolban fénylő stadion vonónyalábjára.
A horizontot a Nagy Park fáinak lombja fodrozta. Az utcák csendjét időnként a kupadöntő kihagyott helyzeteit kísérő morajlás rengette meg. Telt ház volt, ötvenezer ember. Egyenletesen futottak, szótlan árnyak, a testükre fonódott woalák néha fényesen meglebbentek. A nyikhaj tisztázatlan szerepkörben loholt velük, közben mérlegelte, miben is vesz részt, csak a szabadításban vagy a csapat része lett? Mivel, bár senki nem küldte el, de nem is marasztalta, elbizonytalanodva lelassított.
A fegyelmezetlen támadó Csuminagy Bazigáz volt, aki mindenáron akcióba akart lépni, még Medvegyev káromkodással kevert parancsszavai sem tudták megállítani. Miközben Medvegyev hátrakötözte a járdára szorított csumigáz kezét, a többiek odabent akcióba léptek. A nyikhaj beugrott a pult mögé, s már adogatta is kifelé a woalákat sorban. Mind a négy woalát vitték. Az egyiknek már hiányzott a jobb könyöke. Gondolták, ez lesz a papó, akiért idejöttek. A reszelékvásárlók kiáltozása
Erre az egész csapat lelassított, hozzá igazodva. A nyikhaj rákapcsolt, akkor a többiek is belehúztak.
Együtt ereszkedtek le az átjáró gödörbe.
A gödör fenekén jártak, amikor a város felől jajveszékelés hosszú hulláma érte őket utol, a stadion ovális kürtőjéből felcsapó lárma. Recsegve-ropogva terjedt, bömböléssé erősödött, s úgy nőtt a város fölé, mint egy sárkány. Az egyesült hangzavar utánuk nyúlt a gödörbe. Nem szóltak, nem néztek egymásra, gyorsan kimásztak a Repülő-dűlői oldalon.
George Polai, a Jim Bim Közösség kiugrott Kisbourbonja felvilágosulását feljegyezte a PastPerFact Commando a Bő 52. évének 76. napján.
Először az tűnt fel, hogy nincs közöttük középkorú. Aztán kifaggattam egyet. Ezek nem idevalósiak. De nem úgy földömkívüliek, ahogy egy ufót elképzelsz. Ők itt egy másik bolygó halottai. Woa – ez a bolygójuk neve. Meghaltak, jó woalák woltak, jutalmul bekerültek a Woa-menyországba. Angyalok lettek. Ezek mind woala angyalok. Na, de ugye akkor mi van a testükkel?
A testük. Szerves anyag, látom, nem vagyok süket. Aszondja, náluk a Woán fordítva van. Lélekként élnek. Aki lélek ott meghal, örökkévaló anyaggá válik. Akik jó lelkek voltak, azok testet kaptak, belőlük lettek az angyalok. Csak gyerek, meg öreg angyal van. Ez is a túlvilági jutalom része. Így nyerik el az ártatlanságot.
A woalák rég halott lelkek testei.
Azt hiszik, hogy mi, enberek is rég halott lelkek testei vagyunk. Csak borzasztó távoli peremére kerültünk a világnak. Az Isten háta mögött vagyunk, így mondta szó szerint. Nem lát az Isten minket.