11. Angyal Kankalin
A kislányt bevitték a tornácra, a függőágyba fektették.
– Nálam marad, mert nálam ért földet! – közölte Gólya Nimród. Lehurrogták. Ez nem szempont. Nehogy má’ a szél döntse el! Hogy kinek, mit visz!
– Nálad nem maradhat, mert te… béééla vagy – mondta Porcika.
– Nem béla! Jaj, de buta vagy te, Porcika! – csóválta a fejét Cicmuk – Hanem béééna!
– Tudom én, hogy micsoda. Csak nem akartam megbántani! És hiányzik egy veséd is. Mert eldonoroztad. Ugye Nimród?
Szülőnek lenni
Medvegyev szerint
(Lejegyezte a PastPerFact Commando a Bő 51. éve 80. napján)
– Nem igazság! Akinek rossz a lába, annak legyen rossz minden? Én akarom a kicsi lányt! – erősködött Gólya Nimród, de továbbra is csak hurrogtak rá. – Nem, nem, ez képtelenség!
– Nálam mindene meglenne. – mondta Cicmuk. – Egy kislánynak anya kell! – Jelentőségteljesen végignézett magán.
– Hol vagy te az anyához, Cicmuk? – kötött bele Porcika. – Életedben nem láttál még egy rendes anyát!
– És te? Te se láttál! Sose! – görbült le Cicmuk szája.
Medvegyev érezte, hogy kezd elfajulni a vita, átvette a szót.
– Álljon meg a menet! Először is, aki a gyereket akarja, tartsa fel az igényét!
Anygyal Kankalin
Ha belegondolok, eléggé unalmas gyerek voltam.
A legnagyobb rosszalkodásom nem is tudom, mi volt, annyira semmi volt. Olyan pici, mint egy katicabogár szemének a kitolása. Mindegy is, akár unalmas gyerek vagy, akár érdekes gyerek vagy, ha szétmegy a család, úgyis magadat okolod. Apám, Medvegyev Ferdinánd, miért lett tíz éves koromban, az ő ötven éves korában kaszkadőr? Mert untattam. Mert, ha én lettem volna tízéves koromra kaszkadőr, ő biztos nem unatkozik mellettem. Akkor nem ugrál bázisugrásokat Hulahula Kávé feliratú napernyőkkel. Akkor anyámat, Medvegyev Ferdinándnét nem állítja válaszút elé: özvegy Medvegyevné legyen, vagy leánykori nevén, elvált, Magvasi Piroska?
Feltették a kezüket, Medvegyev is. Gólya Nimród mind a két kezét felemelte.
– Emil keze! – integetett az egyikkel. – Ha itt volna, ő is igényt tartana! – Egyhangú fújolás volt a válasz. Nem, nem. Ez lehetetlen. Knapp Emil alkalmatlan. Különben sincs jelen.
– Namármost, Galambékat is kihagyhatjuk. Ők a pillanatnak élnek. Nemde? – folytatta Medvegyev. De, de! Mindenki egyetértett.
– A legalkalmasabb nyilván én vagyok – szögezte le Medvegyev. – Tapasztalt vagyok. Erős vagyok. Meg tudom védeni. Nyugodt élete lesz mellettem.
– És agyonra neveled – mondta Porcika.
– És halálra untatod – így Cicmuk
– Rád, Medvegyev – sóhajtott Kotek Totyi, – fontosabb feladatok várnak… Nekem viszont nincs semmi dolgom. Jelenleg. Csak a játék… – vette át a kezdeményezést.
– Te még pici baba vagy! – csapott le rá Cicmuk. Nekiestek Kotek Totyinak. Cumizik. Saját magáról se tud gondoskodni.
– Nem is szobatiszta – sütötte rá Porcika.
– Lóg a taknya. – így Gólya Nimród. Kotek Totyi befogta a fülét, ordítani kezdett. Közben rugdosta Medvegyev sípcsontját, aki hiába mondogatta, hogy “Ez nem volt szép tőletek…”, mert mindenkinek fülig ért a szája.
A kislány megmozdult a függőágyban. Sóhajtott. A saját sóhajától megemelkedett a teste, nehezékként rá kellett teríteni egy nedves törülközőt.
Porcika is ringbe szállt a gyerekért.
– Nekem kell a kicsi préda! – jelentette ki érdes hangján, és harcra készen felrántotta dzsekijén a fémcipzárt.
– Szó se lehet róla! – háborodott fel egyszerre az egész társaság.
– Mocskos szájú vagy!
Az érdekes gyerek se tartja össze a családot. Percekre persze összetartja, amíg tart a miattai kétségbeesés. De az érdekes gyerekek is erőt gyűjtenek néha, és olyankor unalomba fullad a családi élet.
De hát én mit rosszalkodtam volna, őszintén? Mikor akkora voltam, két méter, és olyan erős, mint egy bulldózer? Ha unalmukban a szüleim vendégeket hívtak, csak felálltam, és már mindenkiben ment felfele az adrenalin. Úgyhogy általában csak ültem a sarokban. Mindenki jobban járt. A család persze ráment. Mire apám kezében csukva maradt a sejtett napernyő, anyám már régen elvált Magvasi Piroska volt. És hol volt már belőle az anyai ösztön!
Magam is csodálkoztam magamon, mikor az a kis fekete lányka ide lepottyant. Hogy egy ekkora nagy barom, mint én, már bocsánat magamtól, legyen melák, hogy így elérzékenyüljön! Hogy egy ilyen pici, szúró, semmi érzést az ember szíve így felvegyen. Több mint egy percig szülő akartam lenni.
Csinálni szebb sorsot valaki másnak.
– Neked meg büdös a pofád!
– Nincs egy épkézláb mondatod!
– Neked meg mindjárt nem lesz egy ép kézlábad!
– Romlott vagy!
– Anyád a romlott túró! – És így tovább. Apró Ervin, aki eddig meg sem szólalt, azt mondta, hogy szerinte a kislányra kell hallgatni. Ő pedig Gólya Nimródot választotta, mikor megkapaszkodott a háza előtti kankalinban. Mert a szél hozta ugyan idáig, de ő nem engedte, hogy a szél továbbvigye.
Végül ebben megnyugodtak.