10. A woalák
Az eső előérzetére Gólya Nimród tanyáján gyülekeztek. A párás levegőben a salátát ellepték a csigák. Cicmuk, Porcika és a fiúk csipegették a csigákat, begyűjtötték a salátát, miközben illatosan, mint a fűszervaj, ütött ki bőrükön az izzadság. Éppen végére értek a salátasornak, amikor köhögtető szél érkezett. A szélgomolyagok egymás után gördültek le a meddőhányó partfalán, lehengerelték a kaszálót, lekókasztották a salátát, és messze, messze, nagy döndüléssel csapódtak a gyorsvasút műanyag tubusához.
– Ez a szél nem hoz esőt. – osztotta meg Gólya Nimród vendégeivel megfigyeléseinek egyikét. – Sose, amikor a dombról jön. Csak akkor esik, ha a budi felől fúj. De akkor mindig.
A meddőhányó mögül előfolyó kék ég, mintha valaki bordó festéket csurgatna hozzá, lassan sötétlilává változott. A szél erősebb és erősebb lett, kikaparta a fűcsomók közül a meddőhányók porát, az pergett is, mint a korpa, rátapadt a fűre, veteményre, a kiterített ruhára, mindenre. A lila lötty (©Porcika) gyorsan szétfutott az égen, sötét lett, mint vetítés előtt, aztán a vad szélcsóva átsüvített Bővároson, magával szippantotta a, s feltárult az égi mozivászon. A meddőhányók mögül felemelkedett az első elefánt-forma léghajó és csattogó kötélzettel átsuhant a Repülő-dűlő felett. Négy oszlopláb-nyúlványán egy irdatlan méretű kosár lengett. Gólya Nimród kertjében az esőváró kompánia megilletődve bámulta a szerkezetet. Látóterükbe úszott a következő hajó, majd a jött egy tucat, aztán száz, több száz! Ott lebegtek az égbolt összes emeletén.
Megérkeztek a wolaák.
A woalák érkezése
Afrikából jöttek, mint azt a Bővárosi Tudományegyetem néprajzosai vélték. De, hogy a hatalmas Afrika melyik szegletéből jöttek, senki sem tudta, és a legkevésbé ők maguk tudták elmagyarázni. Beszéltek homokról, vízről, hegyről, lapályról – úgy lehet, végigvándoroltak a kontinens fölött, mielőtt ideértek. Csak aggastyánok és gyerekek voltak a háncsból kötött gondolákban. Vajon a woala férfiak és nők, akik a csodálatos repülő gömböket készítették, hol maradtak? Élnek-e, halnak-e? Ha támogatnád a woalák eredetét kutató expedíciót, kattints ide! Az elefántos gömböket pálmafélék leveleiből ragasztották össze. A Bővárosi Tudományegyetem Jövőkutatási Tanszékén valószínűsítették, hogy ragasztóként egy több száz éve kihalt poszméh nyálát használták, mely váladék képes arra, hogy különféle anyagokat egymáshoz emésszen.
A szél előrevágtatott, elhagyta a léghajó-csordát, a gömbök mozdulatlanul függtek Bőváros felett, súlyuk lett, s úgy tűnt, ezentúl új mintázata lesz az égnek. Egyszer csak kinyílott az egyik gondola feneke, fekete testek hullottak ki belőle, aztán ugyanígy egy másik gondolából, aztán szinte egyszerre mindből.
Woala
Porcika felsírt félelmében és gyönyörűségében. Cicmuk behunyta a szemét, reménykedve, hogy csukott szemmel is azt látja, amit, és akkor nincs baj, hiszen csak álmodik. Kotek Totyi kibuggyant (©Porcika) szemmel leste a képtelen képet, és izgalmában elfelejtett levegőt venni.
A jövevények, sok-sokezernyi, szétszóródtak a levegőben. Libegtek, forogtak, szitálva szálltak, mint a pernye. Földet is úgy értek, süllyedve, ereszkedve, a háztetőkön, fákon megtapadva, el-elemelkedve. Csupa fekete, madárcsontú, csörgőbőrű öreg és kisgyerek.
A gömbök felvonulásakor néhány percre még Bővárosban is megállt az élet. Persze ez csak a civil lakosságra igaz, hisz a légvédelem nagyon is felélénkült. A katasztrófavédelmet riadóztatták, és a földönkívüli elhárítás ügynökeinek zsebében felciripelt a vészhívó. A mozgósítás totális csődjét jelezte, hogy még el sem készült az első hivatalos helyzetelemzés, mikor a lakosság már elkezdte begyűjteni az égi jövevényeket, sőt a lakótelepi gyerekek a begyűjtött woalákkal a hónuk alatt fellifteztek a toronyházak tetejére, és újra meg újra megröptették őket.
Feltámadt a szél, a terhüket vesztett elefántgömbök magasra emelkedtek és nagy sebességgel elindultak észak felé. A légelhárítás végül egyet leszedett közülük. Helyreállítását követően e lékhajót (©Porcika) a főtéren állították ki, s napokon át a város fő attrakciója volt. A wolalák iránt is óriási kereslet mutatkozott.
Woalák földön.égen
(Porcikarajz©)
A tízmilliós nagyváros a párezer woalát percek alatt elnyelte. Azoknak lett woalájuk, akik nem voltak restek az utcán felnyalábolni, és hazavinni egyet. A hoppon maradt tehetős polgárok érdekcsoportjai harcba szálltak a woalák újraelosztásáért, és elérték, hogy járványveszély ürügyén az Igazgatótamács elrendelje a woalák kötelező beszolgáltatását.
A kerületi gyűjtőhelyekről aztán, azok, akik a nagy összegű óvadékot képesek voltak megfizetni, mint úgynevezett woala védnökök, hazavihettek egy-egy woalát a gyerek örömére, a szomszédok bosszantására.
A Bővárosi Öröké Valóság woalás különkiadásának letöltéséhez kattints ide!
Szépek voltak a woalák. Az öregek fehér, göndör haja, leffegő, karéjos füle, narancssárga-zöld ágyék-kötője, a gyerekek biliárdgolyónyi szeme fehérje, rózsaszín tenyere a legtöbb városlakót elgyönyörködtette. Aztán, a woala-őrület, ahogy jött, elszállt. A divat múlását sietette, hogy a woalák attól kezdve, hogy vízhez és élelemhez jutottak, kakálni és pisilni kezdtek. Ráadásul kitestesedtek, elvesztették röpképességüket. Védnökeik legelőször a woala-mamóktól szabadultak meg.
Woalák (Porcikarajz©)
Az idős woala asszonyok, ahogy lábra álltak, nagyon megcsúnyultak. Az élet mulandóságára emlékeztettek. Csupa görbeség volt mind, csupa varas csecs, miközben a médiában a vezető kozmetikai konzorcium Légy szépséges szépkorú! kampánya futott. Az utálatos öreg woalákat sorban kitették az utcára. Csak sodródtak, végül elfoglalták Galambék megűrült helyét Bőváros rengetegében.
Egy woala a Repülő-dűlőre is jutott. Valahogy elsodródott a földreszállók fő áramlatától. A lignitmeddőből felszálló meleg fuvallat nyúlt a teste alá, emelte át a vasút tubusán, és tette le a Gólya Nimród házával szemközti réten. Szellő kélt, belekapott a jövevénybe, s pödrődve, zörgölődve tovasiklott.
Mire utolérték és körülvették, már megkapaszkodott egy kankalin szárában. Kislány volt, nagyjából tíz éves lehetett.