6. Cicmuk
Cicmuk nagymamája eladta a kávézót és délre költözött.
Összeszűkültek az erei, lelassult a vérkeringése, elkezdett kihűlni. Már el se mozdult a forró presszógép mellől. Ha néha mégis fagylaltot kellett kiadnia, nem egyszer ott dermedt meg áthajoltában a tégelyek felett. Az orvosa javasolta, hogy költözzön el mediterrán éghajlatra. Fiatalabbak már nem leszünk Cicmó néni, mondta az orvos, de legalább újra szaladunk, mint a gyík. Hívta az unokáját, hogy költözzön vele, majd ott délen nyitnak egy másik kávézót. Cicmuk nem akart menni. Hozzánőtt az öreg kávézóhoz. Csendes környék, kevés asztal, karcsú székek, cserépkályha, halk szavú vendégek… Réz kávéfőző gép, intarziás padló, angyalkás tapéta… Kristály csillár… Nem. Nem mehet el. Ez a kávézó soha, sehol sem nyitható meg újra. Cicmó mama egy rakás kalapdobozzal, egy kosár napszemüveggel felült a teherautó sofőrje mellé és elköltözött.
Csont úrnak hívták a férfit, aki megvette a kávézót. Cicmuk felszolgálóként ott maradt. Csont úr középkorú férfi volt, keskeny bajuszt viselt. Tarka, nyári nyakkendőket hordott. Elálltak a fülei.
– Mit mondjak még róla? – sóhajtott Cicmuk, és körbenézett körülötte ülő új ismerősein. – Aranyomnak szólított.
aranyom? Ez a kanóc. Ha leszáll a sötét, te szépen körbejársz, és meggyújtogatod. Így ni! – mondta, és meggyújtotta az egyiket. A bibe fellobbant, és a szirmok lassan, illatosan olvadni kezdtek.
– Na, mit szólsz?
– Szörnyű – mondta Cicmuk – hogy képes egy virágot meggyújtani?
– Hogyhogy hogy!? Micsoda buta kérdés, aranyom! – háborgott Csont úr. – Ezek nemesített virágok! Paraffinos tápoldatban nevelkedtek! Egybealkották a gyertyát a virággal. Mi ebben a szörnyű!?
– Ilyet nem volna szabad csinálni – mondta Cicmuk – gyertyavirágot.
– Nem-e!? – kérdezett vissza emelt hangon Csont úr. – De még mennyire, hogy szabad!
Ha sokat bosszantja őt Cicmuk, kiabálta, akkor belőle meg gyertyacicmukot csináltat. Nappal felszolgálsz, este világítasz! Mindent lehet! Aranyom!
– Hiába magyarázta nekem Csont úr, hogy minden alkotva van, semmi sincs egyvalamiből, hanem valamiből, meg még valamiből van, a perec sem magából van, nem beszélve a hűtőszekrényről. De hogy én mostantól estéről-estére gyertyavirágot gyújtogassak? A kávéházamban? Soha, de soha! Innen csak a vasútnak visz az út. Csak menni, menni, előre a csőben, és mikor meghallod a vonatot, tudod, hogy úgysem tudsz előle visszafutni –
Cicmuk sírdogált.
– Attól még lehetett jó szíve… – reménykedett Gólya Nimród valami kedvező fejleményben.
– Lehetett volna, de nem volt. Mindig levont a béremből valamilyen mondvacsinált indokkal. Félreáll a főkötőm! Pedig sosem állt félre. Vagy, kávépötty van az abroszon! Pedig mindig azonnal cseréltem. Gonoszkodott. Nehogy jól érezzem magam…
– Azonnal ott kellett volna hagynod… – jegyezte meg apró Ervin.
– De nem hagyhattam ott! A nagyanyám nagyanyja is ott nőtt fel, abban a kávézóban. Oda tartoztam.
– De látod, hogy mégis otthagytad…
A kávézó, ahogy Cicmuk leírta (Porcikarajz©)
Gyertyavirágok
(Porcikarajz©)
– Úgy haltam volna meg, mint egy kicsi bogár…
Hiába ment végig egyre csalódottabban és dühösebben a tubus fala mellett, nem talált rajta ajtót. Mikor beleesett a gödörbe, sikoltozni kezdett, mert olyan szerencsétlennek még sohasem érezte magát.
De nem halt meg, mert a tubuson nincs oldalajtó, ahol csak úgy bárki befordulhatna a sínekre.
Knapp Emil, aki épp akkor tért haza, szíve szerint kihajította volna a gödör városi oldalán, ám a Tekintet Nélküliség Törvényének engedve hazavitte.
– Mert nem lehetett bírni tovább! Vonat elé akartam vetni magam. Ezért jöttem a tubusvasútra.
– Egy kis gonoszkodás miatt még nem szoktunk vonat alá menni – morogta Medvegyev.
Egy napon Csont úr minden asztalra hozott néhány cserepes virágot. Cicmuk nem akarta kitenni, nem valók a kis asztalokra, mondta Csont úrnak. Legfeljebb vágott virágot teszünk ki Csont úr, mondta Cicmuk, azt is rövid szárút, lapos vázában, kis körcsokorba kötve…
– Ezek különleges virágok ám – mosolygott Csont úr. – Ezek gyertyavirágok. Nappal illatoznak, este világítanak. Látod ezt a pici bibét,
Hol Gólya Nimród, hol apró Ervin, hol Medvegyev ültek mellé, és hallgatták végig a történetét. Knapp Emilnek ehhez nem volt türelme, viszont ő javasolta, hogy a tűzoltógarázsból legyen kávézó, adják oda Cicmuknak. Cicmuk eleinte húzódozott, de napok múltával az öreg, piros tűzoltóautó megszerettette vele magát, ahogy ott állt tottyadt kerekekkel, kajla visszapillantó tükörrel a garázs közepén. Cicmuk rendezkedni kezdett, összehordott minden kávézóba alkalmas tárgyat a telepről. Szedett egy marék szentjános-kenyér magot, és megfőzte az első kávét, meghívta a fiúkat is.
Attól a naptól minden reggel a kávézóban kezdődött.