7. Porcika
Porcikát Medvegyev találta meg egy hajnalon, mikor rövid időre elhagyta a Repülő-dűlő háromszögét. Kiment, hogy ellenőrizze a határvonal védműveit, vagyis a tubusvasút burkát, és a temetőfalat. Porcika a Nagy Park mélyén, egy hajléktalan elhagyott vackán feküdt mély álomban, Cicmuk szerint kómában, a halál fehér partján. A legrondább gyógyszert csente el a gyógyszeres-fiókból, kétlevélnyi büdös és barna tablettát tömött magába, közben elszopogatott egy üveg cseresznyelikőrt, hogy megkönnyítse a közelgő haláltusát. A szert, amit beszedett, kistestű, melegvérű háziállatok féregtelenítésére javallotta a doboz oldalán az írás, amit Porcika nem olvasott el, mert mióta az eszét tudja, minden elolvasás, amihez hozzáfogott, kudarcba fúlt. Így az öngyilkosság is, viszont a haláltusa, melynek keretében összehányta Medvegyev sezlonját, jól sikerült.
A történet, mely ilyen tragédikus (©porcika) fordulatot vett, a Buggyantó-telepen kezdődött.
A telepen állítólag rejtőzködött egy elbemeteg (©porcika), aki a sötét lépcsőházak kövér lakóira támadt, és egy sarjúnyeső késsel kiontotta a belüket. Mondják, ezért lett a hely neve Buggyantó-telep.
A bandalányok szerelmesek voltak az énekesbe. Az Ütvefúrók bandárja egy bővárosi sztár-együttes, az Ütvefúrók nevét vette fel. Az Ütvefúrók együttes a krakk zenei stílust követte. A krakk sokkal durvább volt, mint a remixes brok, vagy a drag, és a drag szintetizátorokra épült, nem az ütősökre, amitől krakk a krakk. Az Ütvefúrókban négyen zenéltek, egy pengetős, két ütős, és egy énekes. be, nem egymásra féltékenyen, hanem együtt, megosztva és feloldódva. Porcika különcködött, ő a pengetősbe lett szerelmes, akit úgy hívtak, Kifly Krisztián. Aki egyben a szövegíró is volt, s az volt ő a mondanivalónak, mint léleknek a szarkofák (©Porcika). Bárhogy igyekeztek a lányok, a bulikon sem tudtak száz méternél közelebb kerülni a zenekarhoz, nemhogy hozzájuk vágni, vagy letépni róluk valamit. De ezzel mindenki így volt, a biztonságiak távol tartották a rajongókat.
Aznap este is, mikor Porcika öngyilkó (©porcika) lett, koncertre mentek. Korán odaértek, jó helyük lett, ott lógtak a kordonrácson, mint a szerkómajmok (©porcika). Az Ütvefúrók kiapasztották a rajongók krakk tartalékait, s hosszú várakoztatás után dübörgött fel a lábdob, majd a konga. Végül az énekes perdült ki a deszkára, és vadul, mint szokták, hasogatták a hangokat.
A Buggyantóról
Mások szerint ez csak mese, amivel a gyerekeket próbálták elriasztani a hizlaló jégrémek), és csípszeres csipszek (©porcika) zabálásától. Másrészt sarjúnyeső kések nem is léteznek. A telepi házak négyszögbe zártak egy tágas teret, ez a tér volt a sok száz emeleti lakás közös udvara. Ezen a téren nevelkedtek fel a Buggyantó-telepi gyerekek. Porcika az Ütvefúrók bandárját (©porcika) választotta.
A Buggyantó telep
Kihorzsolt bőrruhát viseltek, a szemükbe fésülték a hajukat, és hegyesre köszörült fogaikkal úgy néztek ki, mint megannyi hasmánt ördög (©porcika). Kezdetben az is számított, hogy a lépcsőházukhoz az Ütvefúrók gyülekezőhelye esett a legközelebb, így nem kellett átkelni a téren más, ellenséges bandárok területén, mint ahogy kellett volna, ha Porcika például a távoli Vérhányókat választja.
Porcika álma
Kiskoromba költöztünk ide, már nem emlékszem, hogy. Muter aszt mondta, rossz buszra szálltunk. A fater lekéste. Nekem nem ciki itt lakni, lakóterep, oszt. Muternak ciki, jobb napokat látott. Kiülnek Laknerrel az erkélyre, és ócskárolnak mindent.
Isznak, nyilvánt. Pedig másfél szoba, konyha, fürdő, és van hozzánk egy bicigli tárogató. Meg az erkély. Jó, minden csupa beton, meg asztfal. Fölnézel a házra, még mindig föl, még mindig föl, és ott a teteje. A házak nagyon sűrűn szoronganak. Mindenki szomszéd, amerre a szem ellát. Kinézel az ablakodon, és benézel valaki másén. A falak dobhártyából vannak. Lakóterep, oszt. Egy hétig tartott, mire beilleszkedtünk, végig őrjöngve. Mire beilleszkedtünk, a muter lebetegebedett. Kihívtuk a picihátert, vitte mélyaltatásba.
Ott volt két hetem egyedül, az volt életem eddigi két hete. Vörösre feslettem a hajam. Lejártam a parkba, összeaverkodtam a Vérhányókkal, voltak a nagy b’anántündetések. Mi is tündettünk a b’anánok mellett, az árpádcsávók ellen. Tepsi épség? Fütty. Nincs kimélet. Akkor valamin összeballéztam a Vérhányókkal, és átálltam az Ütvefúrók bandárjába. Mienk volt az egész lakóterep. Felébredt a muter, hazajött, olyan halkan beszélgettünk, hogy inkább jobb, ha nem is halljuk. Jobban vagy, muter? Jaj, kislányom, nagyon szeretlek, látod, fölátkozom érted az egész életemet, így sírdogált. De azért én ápoltam, míg fel nem száradt.
A Buggyantónak most is megvan a maga szaga. Lápszag. A sokezer munkaménkülinek van büdös lápszaga, aki ott él. Szégyellik, hogy munkaménkül vannak, vagy ez egy betekség, én nem is tudom, bűntudat. Mindenesetre kissebrendőrségi érzés. Megkeselyűti az enber életét. Oszt, mikor romlik az állapotuk, hajléktalanok lesznek, és el kell hagyniuk a Buggyantót. Mert ott lakók laknak. Elmennek maguktól. Az enber nem szívesen hajléktalan ott, ahol korábban még munkaménküli lehetett.
Van ott minden persze. Kisebb bolt, nagyobb bolt, álószolárium, üvekbeváltó, soroljam? Jáccótér, persze. Nem nagy, az erkélyről pár nézetméter. Najó, gyerek se sok van, mindenki egyből felnő, ahogy én is.
Na, és hogy elmondtam, egyszuszra, nékülözve a káromkodást, ahogy nyöszörögve kértétek? Rohadékok.
(Lejegyezte a PastPerfact Commandó a Bő 51. évének 12. napján.)