1. A Repülő-dűlő
A Repülő-dűlő egy lakatlan, háromszögletű sziget volt Bővárosban.
Az Általános Lignitfejtő meddőhányói, a Halleluja Köztemető téglafala, és délről a Tubusvasút fehér csíkja határolták. Valaha tágas, dombos legelő volt itt, Bővárostól távol. Az első nagy háború idején a középső legelőt simára hengerelték, és a hazatérő harci repülők itt próbáltak földre szállni. A második nagy háborút követően barnaszenet találtak a szélső dombok alatt, és Bőváros a dűlőt bekerítve a bánya felé terjeszkedett. A Repülő-dűlő a temető végeláthatalan hosszúságú magas falának, s a meddőhányók szabályos hullámsorának befogói közé szorult.
Töviskes bozót, vizenyős agyagtölcsérek sora, szúnyogok láncfüggönye fordította vissza a déli irányból közelítő bővárosi kalandkeresőket és szemetelőket. Néhány éve egy ceruza a lapályon átlót húzva kijelölte a tubusvasút nyomvonalát. A tubusvasút megépült, és azóta, – sok éve már – senki be nem tette a lábát az elzárt területre. Nőtt a fű, vastagodtak a fák, csendes háborút viselt egymással a madár-, és a bogárköztársaság.
Csonka Vladimir fejtegetését lejegyezte a PastPerFact Commando.
Mi volt itt réges-rég? Egy város. Úgy hívták Inota. Inotán üzemelt az Általános Lignitfejtő, és az Inotai Csokigyár.
Mi az a lignit? A lignit egy szénféleség. Szén már nincs, de nincs is rá szükség. Amíg volt szén, a föld alatt volt, fekete, barna, sárga, mindenféle volt. Amúgy a barna nem spektrális szín. A fekete meg nem szín. A föld alatt a szén színe nem is releváns. A sárga szén a felszínhez közel volt, a föld alatt. Ez volt a lignit. Fosszilis tüzelő, fiatal szén, fából lesz. Felhozták a föld alól, ezt a műveletet hívták fejtésnek vagy bányászásnak. A szénnel fűtöttek. Fűteni annyi, mint hidegben meleget csinálni a szén elégetésével. Mi az, hogy hideg? A hideg az, ami mély pincékben, vagy a fridzsiderben van. Régen – télen! amit mi úgy nevezünk – akkor hideg volt. Gyakran hidegebb, mint a fridzsiderben. Ezért fűtöttek, vagyis égettek az emberek, többek közt szenet, hogy ne fázzanak. Ha leereszkedsz egy mély pincébe, és tapasztalod, hogy a füled ég, mintha csavargatnák, az a hűlés, és ha azt érzed, mintha a bőrödet kivernék apró szögekkel, az a fázás. A hideg nem jó.
A hidegben minden összemegy, a melegben kitágul. A tágulás önmagában se nem rossz, se nem jó. A meleg energiát visz az anyagba. A hatására rezgésnek induló atomok, melyek mindegyike nagyobb tér után iparkodik a maga mozgása számára, kölcsönösen félre szorítják egymást, s ezáltal tágulást idéznek elő. A megmelegedés következménye közönségesen: térfogat-nagyobbodás.
A lignit fosszilis tüzelő. Fiatal szén, fából lesz. A fa, amíg él, egy alacsony entrópiával rendelkező dolog. Egyben van. De elpusztul. Elkorhad. Erre mondjuk, hogy megnől az entrópia-szintje. Ez a szerteség. Aztán a föld alá kerül. Nyomja a föld súlya. Nyomás, egyenlő energia. Nem csak az, de az is. Nyomás alatt a szerte-fa szénné rendeződik. Lecsökken az entrópiája. Mint szén, egyben lesz. Fönn az ember azt mondja, hohó, emelkedik az entrópia szintem, mindjárt megfagyok! A legjobb úton vagyok a szerteség felé! Akkor lemegy a szénért, és fölhozza. Meggyújtja, ezzel a szenet elindítja, maga helyett, neki a szerteségnek. Máris nem fázik, entrópia szintje helyre billen.
Vagy áttol az ember egy csille szenet a szomszédos Csokigyárba, alágyújt az üstnek, hogy csokit csináljon. Inota-szeletet, vagy nevezzük bárhogy. Mi kell hozzá? Kakaópor, kakóvaj, cukor. Mindegyik a maga rendezettségében. Áttolod lignitet, és entrópia szintjét megemelve eltüzeled a rendezett dolgok alatt. A hő hatására azok is rendezetlenné válnak, vagyis elolvadnak. Közben elegyednek, s újjárendeződnek. Miközben a pép kihűl, entrópiája tovább csökken, csokoládé lesz belőle. Egy korrekt anyag. Amit megeszünk, s egy darabig vele haladunk közös végzetünk, a szerteség felé.
Ez volt itt, Csokoládégyár. Dőlt a kakaó, helyben volt a lignit. Ez a történet kötődik ide.