9. Galambék
Alkonyati napsütés volt, a köztemető fáinak összefüggő lombkoronája úgy libegett a horizonton, mint aranyló vattacsík. A dűlőlakók a teraszon ültek Cicmuk kávézójában, néma áhitattal szürcsölték a délutáni narancsos teát. Bőváros távoli, tompa zsongása bélelte ki a csendet. Az idillt Medvegyev törte meg, a salakos úton messziről csikorogtak léptei. Medvegyev sosem sétált, mindig céllal járt, így volt ez most is.
Sokaság a főréten
– Most, hogy megtanultak röpülni, szűk lett nekik a glóbusz. – szuszogott Medvegyev.
Galamb Balambért és népes családját menekültként fogadták Repülő-dűlőn. Egy távoli, földre bukott hidroglóbusz lett a lakóhelyük.
– Körbe-körbe repülnek a gömbben. Hamar elszédülnek, aszondják.
A narancsos tea szürcsölése abbamaradt.
– Miért nem röpködnek idekint? – kérdezte Gólya Nimród. Medvegyevtől várták a választ. A válasz nem jött elég gyorsan, így Kotek Totyi új beszélgetést kezdett.
– Teaszünet!Teaszünet! – hadarta. Szokása szerint a figyelem középpontjába hadarta magát.
– Amikor teázunk, akkor teaszünet van – mondta. – Amikor teaszünet közben nem teázunk, akkor teaszünetteaszünet van!
Csak Cicmuk nevetett, hálásan, végül is az ő teájának a szünete forgott szóban.
– Nem keringhetnek fölöttünk rajban – válaszolt Gólya Nimród korábbi kérdésére Medvegyev.
– Csak a csókák keringhetnek rajban – zárkózott fel apró Ervin Medvegyev mögé. Ezt mostanában tanulta, ezt az új okosságot, hogy egyszerre tudott állítani és tagadni: keringhetnek fölöttünk rajban, de nem akárkik.
– A csókák igen, de Galambék nem keringhetnek a felhők magasában – lendült tovább Medvegyev. – Vagy azt akarjuk, hogy ránk hozzák a Ming-korabeli kínaiakat?
Ezt egyiken se akarták.
De akkor mi legyen Galambék repülésével? Nem lehetne, hogy most, mivel már nem létkérdés, újra elfelejtenek repülni? (Kotek Totyi). Mi lenne, ha alacsonyan repülnének a talaj felett? (Gólya Nimród). Mi lenne, ha csak egyesével repülnek, nem rajban? (Cicmuk). Mi lenne, ha rajban repülnének ugyan, de csókamezben? (apró Ervin). Vagy, ha már úgy is tudnak repülni, repüljenek el! (Porcika). Még ez volna a legjobb megoldás. De hát, hogy lehet nekik, akik a Repülő dűlőn otthonra leltek, azt mondani, költözzetek el?
Végül Medvegyev az összes lehetőséget elmondta Galamb Balambérnak.
Galambék a csókamezes röpködést választották.
Galambékizmus
A PastPerFact Commando archívumából
A galambékizmus a Bő 41. évében bontott szárnyat, és a Bő-kor kommunikációs stratégiájának meghatározó irányzatát alapozta meg.
Tagadásra – Galambék enberjogúságának tagadására – épült, majd a Bő 51. évében a Galambék exterminációját megengedő XXL. sz. rendelet megalkotásához – és végrehajtásához – vezetett.
Galambék a Bő időszámítás előtt jó pár száz évvel érkeztek a mai Bőváros területére, és rövid idő alatt kitöltötték a társadalom akkori, primitív építményében számukra nyílott szűk teret. A Bő-korba a Homo Sapiens Sapiensével egyező társadalmi jogokkal érkeztek.
Alkalmatlanságuk bármiféle versengésre, harcképtelenségük, ebből fakadó kiszolgáltatottságuk következtében a túlzsúfolódó bővárosi társadalom veszteseivé váltak. Életterületüket lassan elfoglalták a hajléktalanok, és a szervezett társadalom perifériájára szoruló Ming-korabeli kínaiak. Kirekesztődésük folyamatát erősítette a canus familiaris faj előszereteten alapuló társadalmi felemelkedése, gyorsította a b’anánok szó szerint értendő „tér”nyerése, majd a woalák bővárosi szétözönlése.
Fizikai megsemmisítésük társadalmi elfogadtatásához a Krokodil Holding Co. Kommunikációs Igazgatósága nyitott utat, azzal, hogy a galambék tettokú extinctióját megalapozó szellemi irányzatot galambékizmusként hirdette meg.
Az általuk bevezetett fogalmi kör a hétköznapi pozitív fogalomhasználatra alapozott, tehát arra, hogy a hétköznapi enberek megértés-szintjén a galambékizmus valami, ami galambékért van, a galambékista valaki, aki galambék pártján van, az antigalambékista az, aki galambék ellen van, tehát a galambékizmus jó dolog, a galambékista jó enber, az antigalambékista rossz enber. Ezzel szemben valójában a galambékizmus a galambék elleni támadás szellemi alaptételeit fogalmazza meg, így a galambékista az, aki Galambék megsemmisítéséért síkra száll, az antigalambékista pedig galambék tulajdonképpeni védelmezője. Az ílymódon kifordított kommunikációs tér elnyelte azt az egyébként csekély energiát, amit a tulajdonképpeni védelmezők a közvélemény pártoló mozgósítására fordítottak.
(Forrás: Gasper Gáspár PhD, értelemkutató)
Galambék vándorló ősei, sőt, ősei ősei, sok száz éve érkeztek Bőváros elődvárosába, mely várost akkor bántás nélkül lehetett volna porfészeknek nevezni. Nemhogy eltűrték, de megbecsüléssel fogadták, etették, itatták őket, mert színt hoztak a város életébe. Apró termetük bizalmat keltett, szakadatlanul csücsörítettek, elnyerve ezzel a bővárosi nők, és gyermekek pártfogását.
A galambékizmus gyors térnyerését követve Bőváros Igazgatótamácsa kihirdette XXL. számú utasítását Galambékról, melyben megengedte, sőt ösztönözte Galambék levadászását, sőt leöldösését, pusztán azért, mert Galambék száma Bővárosban megközelítette nem-Galambék lélekszámát.
Elkezdődött a mészárlás.
Galambék nem álltak ellen, részben hagyományos szelídségük okán, részben arra a tapasztalatra bízva sorsukat, hogy csak a szelídek számíthatnak kegyelemre. Egyébként sem volt személyes sorsuk. Galambék mindent együtt csináltak, semmit sem egyedül.
Enyhe gyógyír lehet e nemzedék lelkiismeretén, hogy sok filozófus, művész és haladó értelmiségi emelte fel szavát a hajtóvadászat ellen. Tiltakozásukat a „Kiálts!” című nyílt levélben adták közre.
Galamb Balambér és szűkebb családja egy Ming-korabeli kínai kisvendéglővel élt kölcsönös előnyökre épülő együttlétben. A Ming-korabeli kínai tulajdonos hagyta, hogy a vendéglő padlásterében meghúzzák magukat éjszakára, ezért cserébe Galamb Balambérék takarították a vendéglő hátsó udvarát. Ming-korabeli kínainak lenni egyébként nem jelentett társadalmi rangot Bővárosban. Sőt… Egy létrafokkal azért mégis többet jelentett, mint galambékhoz tartozni. Ezért is volt meglepő, hogy a XXL. számú utasítás kihirdetését követően a Ming-korabeli kínaiak az elsők között törtek galambékra. Mintha a számkivetettek legalsó kasztját galambék helyett, galambékat elpusztítva, ők akarták volna betölteni! Mintha az alacsonyabb sorba kerülésért ragadtak volna bárdokat!
A Ming-korabeli kínai házanépével körbevette vendéglője épületét, az élre állt, és elindult a padlás felé. Galamb Balambér észrevette a bárdok villogását. Feljajdult. Galambék egy pillanat alatt talpon voltak, s a világítóablakokon át a tetőre menekültek. A Ming-korabeli kínaiak kurta, torokhangú harci kiáltásokkal rohantak előre, és kikapaszkodtak galambék után a hullámos cserepekre.
A vendéglős győztesen nézett végig rajtuk. A ropogó cserepeken magabiztos ügyességgel lépkedett Galamb Balambérhoz, s letaszította a családfőt a tetőről. A család jajongva felsírt. Galamb Balambér a levegőben tett egy ölelő mozdulatot a gyerekek felé, és valamije kinyílt, vagy kitárult, valami ősi, még a kínai mágiánál is ősibb varázslat bontott ki valamit körülötte, mintha szárnyai nőttek volna! – és Galamb Balambér egy sikló félkör után ruganyos lábakkal érkezett az utcakőre. A Ming-korabeli kínaiak felbőszülve lökdösték le a tetőről a népes család tagjait, de azok is úgy értek földet, mint akik szállni tudnak… Együtt voltak odalent, a szűkebb, bár így is népes család. Usgyí, irány a Nagy Park flórája és faunája, a számkivetettek végső menedéke! A tubusvasút vonala persze őket is feltartóztatta. Ott araszoltak a héj fehér oldalánál, mígnem Galamb Balambér lezuhant a csúszdán. Akkor aztán szépen, egymásután, mindegyiküket elnyelte a föld.