8. Kotek Totyi
Békavár-Felső, Békavár Centrum, Békavár-Alsó. A békavári kerület bármelyik állomásán szállt ki, Vásárlóvárosba érkezett az utazó. Békavár-Alsó volt a tubusvasút végállomása, odáig az alkalmazottak vitették magukat. Békavár-Felső és Békavár Centrum fogadta a vásárlókat, attól függően, hogy ki akart kisebb, vagy, ki akart nagyobbacska dolgokat vásárolni.
Vár a Mesekert
Nagyobbacska dolognak számított mondjuk egy jacht, vagy egy ménes, vagy egy meteorológiai állomás. Kisebb dolgokért viszont már Békavár-Felsőn ki kellett szállni. A Repülő dűlő háromszöge a sok ezer hektáron szétterülő Vásárlóváros tőszomszédságában bújt meg a Halleluja Temető megálló, és a Békavár-Felső megálló közt húzódó két kilométernyi tubus átlója által bezárt területen.
Kotekék Békavár-felsőn szálltak ki, és egyenesen a Mesekertbe mentek. Így nevezték Vásárlóvárosban a gyermekmegőrzőt. A Mesekert egy tágas, tocsogós mező helyét foglalta el. Tervezője az ott bóklászó halászmadarakat beletervezte a Mesekertbe, a mozdulatlan játékkupacok közt váratlanul előbukkanó, felröppenő és lecsapó madarak látványa lenyűgözte a csöppségeket. Míg a kis Kotek a gébicseket etette, Kotek papa kitöltötte az átadókönyvet, – azt írta bele, hogy a gyerek neve Kotek Totyi, amin a szülők és a nörsz jót nevettek – aztán észrevétlenül távoztak.
Kotek Totyi hamar feltalálta magát, hiszen pólyás korától közösségben töltötte a nappalokat. Rengeteg játék kínálta magát, valódi mesevárosba került, melynek színes utcáin, mint kicsi részeg enberek bolyongtak az apróságok.
Volt, hogy a szülők napokig nem jelentkeztek. A megőrző huszonnégy órás szolgálatot adott, a nörszök tisztába tették, este megvacsoráztatták a gyerekeket, az éjszakás nörsz lefektette, a reggeles nörsz tisztába tette akit kellett, és megreggeliztette őket. Mindig új nörsz jött, többségük tanulás mellett, alkalmi keresetért vállalta az állást.
Eltelt egy hét, négy hét, tíz, de Kotek apuka és anyuka nem jött a gyerekért.
ÁRUHÁZI NÖRSZ
szeretnél lenni?
ÁRVAMENTŐ
szeretnél lenni?
Kattints ide!
Kotek Totyi nyűgös lett, sírós, ha valamelyik nörsz szoknyájába belecsimpaszkodott, az csak felhajította őt a legközelebbi játékkupac tetejére. Múltak a hónapok. Egyszer az egyik nörsz kérte tőle a cumiját, mondván, hogy ilyen nagyfiú már nem cumizik. Kotek Totyi nem szólt, csak ráharapott a cumira és belekapaszkodott derekán a pelenkanadrágba. Ő is tudta egy ideje, hogy már nagyobb fiú lett, és ettől kétségbe esett: hogy fér el apukája karján, édesanyja ölében – mit szólnak, amikor majd megkerülnek, a szülei? És mikor érte jönnek, hogy ismernek rá, ha közben felnő? Elszaladt, elbújt, s attól kezdve kerülte a nörszöket. Elhatározta, hogy nem cseperedik tovább.
Többen voltak elhagyott gyerekek, akik bandákba verődve együtt vadásztak madártojásra, uzsonnás csomagokra, madáreledelre. Csak a sintérektől kellett tartaniuk. Az adóellenőrökkel, a pénzügyőrökkel és más ellenőrökkel együtt időnként az árvamentők is lecsaptak. Akit az árvamentők befogtak, azt a városi kórházba vitték, ahol rossz nyelvek szerint feldarabolták, májukat spirituszba tették, a többi részüket meg felvarrogatták a betegekre, hogy ez hozzon nekik szerencsét. Állítólag. A nagyobb fiúk ezt nem hitték el, de azért csak elbújtak razzia idején.
Történt egyszer, hogy az árvamentők nem a Mesekert bejárata felől indították a támadást, mint szoktak, hanem a Vásárlóváros felőli zöld rácsot nyitották meg, onnan lopakodtak be Mesekertbe. Ezúttal sokan jöttek, nagyon sokan. Az akcióhoz alighanem önkéntes árvamentőket is toboroztak.
Kotek az égből
Síp süvített fel, hangját vadludak szárny-kerepelése szaggatta meg. A jelre minden árvamentő megragadta a hozzá legközelebbi gyermeket, s a hóna alá kapva megpróbált még egyet begyűjteni. Kotek Totyi épp egy szatyor mélyében kotorászott a játszótéri mászórács tövében. A hangzavar hallatán a szatyrot markolva ösztönösen megindult felfelé a mászókán. Az árvamentő, aki utána kapott, hóna alatt a másik gyerekkel nem tudta követni.
Ez az árvamentő nem önkéntes volt, hanem rutinos befogó. Rögtön felismerte Kotek Totyiban a valódi kihívást jelentő vadócot. zsákmányt. Ledobta hát a másik fiút, s a mászókára lendült. Kotek Totyi átfűzte magát a mászóka szűk rácsán, ott, a túloldalon egy gólya próbálgatta szárnyait. Míg az árvamentő a mászókán felfelé vette az irányt, Kotek Totyi elkapta a gólya nyakát, a csőrén áthúzta a rafiaszatyor fülét, lerángatta a hosszú nyak tövéig, aztán beugrott a szatyorba, az összefordított vajas zsemlék közé. A meglepett gólya ágaskodott, csapkodott, szárnyra kapott, és a nyakában lógó Kotek Totyival elhúzott a Repülő-dűlő meddő dombjai felé.
Így érkezett meg Kotek Totyi.